Zöldblog.hu

Az Angela Merkel német szövetségi kancellár által a napokban bejelentett megszorítási csomag egy, a légitársaságokra kivetendő környezetvédelmi adót is tartalmaz. Ha a javaslatot elfogadják, az akár egymilliárd eurós bevételt jelenthet a központi büdzsének, az új adónem azonban ettől függetlenül fontos kérdéseket vet fel.

Nem könnyű manapság légitársaságnak lenni: az év elején az izlandi vulkánkitörés akadályozta a légi forgalmat, és okozott milliárdos veszteségeket, most pedig, legalábbis Németországban, a kormány kívánja tovább keseríteni a repülésben résztvevők életét. Az elképzelés valójában nem új, hiszen Nagy-Britannia harmadik éve kezdte megadóztatni a légiközlekedést, és idén jelentős adóemelésre készül.

A repülés által okozott környezeti terhelés valóban jelentős – mert bár hatásfokát tekintve az a repülőgépek egységnyi utasra eső emissziója sokkal jobb, mint az autóké, a légi járművek a légkör felsőbb rétegeiben bocsátják ki a károsanyagokat, amelyek ezért nagyobb pusztítást tudnak végezni. Ráadásul a légi járműveknél is gazdaságosabban szállít a vasút, tehát az jelentene igazán környezetbarát megoldást, ha kötött pályára tudnák terelni az utazókat. Ehhez azonban nem elég egy vagy két uniós tagállam szankciója: hiába fogadja el ugyanis a német kormány a megszorítást, azzal uniós összefogás nélkül csak a nemzeti légi forgalmat bünteti, az utasok és áruk legfeljebb más légitársaságokkal, külföldi repülőtereken keresztül érik el úti céljukat.

Hatalmas felzúdulást keltett Észak-Amerika nagy részén az elképzelés, hogy egy konzorcium évi több milliárd liternyi ivóvizet kíván tankhajókon a kontinensről a föld másik felébe exportálni. Ez a hír önmagában is megdöbbentő volna, a még elgondolkodtatóbb valóság azonban az, hogy az alaszkaiakat egyáltalán nem rázta meg az elgondolás, sőt, az érintett város lakossága kifejezetten jó ötletnek tartja ezt.

A közösség weblapjáról kiemelt link a vezet a nagybani ivóvíz-kereskedelemmel foglalkozó oldalra. Innen kiderül, hogy Sitka városa 23 494 646 650 millió liter tiszta gleccservíz felett rendelkezik, kiépítette azt a 91 centiméteres átmérőjű vezetékcsonkot, amin keresztül ipari léptékben képesek a víz tartályhajóra szivattyúzására, valamint már készülnek egy hatalmas teherkikötő tervei, ahol akár ezer lábas tartályhajókat is berakodhatnak.

Az alaszkai ötlet nem légből kapott: egy texasi vállalkozás, az S2C Global Systems máris létrehozott egy elosztóközpontot India nyugati partvidékén, ahonnan éves szinten csaknem tizenegy milliárd liter, Sitkából származó vizet készül a nyugat-ázsiai és indiai piacokra szállítani. Ezzel a mennyiséggel egyébként még nem merültek ki a lehetőségek: az Alaszka nyugati partvonalán fekvő sziget önkormányzata mintegy háromszor ennyi víz felett rendelkezhet szabadon, ami éves szinten 90 millió dollár bevételt jelenthetne a közösségnek. A hír bejelentése óta egyébként további cégek folyamodtak engedélyekért, illetve több más, alaszkai önkormányzat is jelezte, hogy szívesen értékesítené természetes vízkészletét.

Forrás: www.treehugger.com, www.sitka.net
Fotók: www.sitka.net

Az elektromos sportkocsi gondolata nem új keletű: emlékezetes Camille Jenatzy belga mérnök La Jamais Contente nevű autója, amely első szárazföldi járműként lépte át a 100 km/óra sebességet. Napjainkban persze más a helyzet, leginkább figyelemfelhívó ujjgyakorlatként, vagy méregdrága, egzotikus termékként találkozhatunk villanymotoros sportautókkal.

Ezért is különösen izgalmas az SLS AMG E-cell: ha egy olyan teljesítményorientált, nagy nevű cég tűzi zászlajára az emissziómentes hajtást, mint az AMG, az jelent valamit, pláne, ha egy eleve a figyelem középpontjában álló modellről van szó, amely nem „szorul rá” a plusz publicitásra.

Az SLS e-Cell kerekeit négy szinkronmotor forgatja, amelyeket a rugózatlan tömeg csökkentése érdekében nem a kerékagyakban, hanem a kerekek közelében helyeztek el. A rendszer összteljesítménye 533 lóerő, a forgatónyomaték 880 Nm, az autó 4 mp alatt gyorsul 100 km/órára – a benzinmotoros „alapváltozat” idevágó sarokszámai 571 LE, 650 Nm, és 3,8 mp, messzemenőkig versenyképes tehát a fluoreszkáló festéssel ellátott tanulmány. A menetteljesítményekhez szükséges energiát az autó középvonalába rendezett, vízhűtésű Li-Ion akkumulátorcsomag szolgáltatja. A módosításhoz igazodva elektrohidraulikus a szervokormány, LED-ek világítanak a reflektorokban, a sebességváltó helyére pedig három irányváltó gomb került.

És hogy az egésznek mi az értelme? Az AMG 2015-re ambiciózus emissziócsökkentési célokat tűzött ki maga elé, mégpedig a márka éltető elemének számító teljesítmény csorbítása nélkül – tanulmányukkal, úgy tűnik, jó irányba tartanak.

A környezeti tudatosság talán legelső, legkönnyebben betartható lépcsője a papírral való takarékoskodás: nyomtassunk kevesebbet, használjuk ismét, hasznosítsuk újra. Indokolt is az odafigyelés, hiszen a papíripar minden erőfeszítése ellenére továbbra is irdatlan mennyiségű élő fa kivágásáért felelős. James Kaelan azonban nem elégedett meg a folyamat lelassításával: ő egyenesen megfordította az ok-okozati viszonyt, és papírból állít elő élő növényeket. Ehhez pedig csak egy könyvet kellett kiadnia…

James Kaelan még egyetemista korában kezdte el írni We’re Getting On című novelláját. 2007-ben, friss végzősként könyvkiadással és internetes irodalmi publikációkkal kezdett foglalkozni, tavaly azonban felmondta ügyvezetői állását, hogy az írásra koncentrálhasson. Így született meg a világ első Nulla emissziós könyprojektje, amely nem csupán CO2-semleges, de egyenesen pozitív széndioxid-mérleggel bír.

Egyrészt a szerző kerékpárral indult a We’re Getting On novellás kötet promóciós körútjára. A turné során egyáltalán nem kíván energiát fogyasztani: nem használ mobiltelefont, sem számítógépet, az estéket pedig kempingekben, pajtákban tölti. Július 2. és augusztus 18. között 3000 kilométert fog nyeregben tölteni, Los Angelestől a kanadai Vancouverig népszerűsítve könyvét, amelynek híre egyébként jócskán megelőzte őt. Nem elég, hogy a belső íveket száz százalékban újrahasznosított papírra nyomták, a borítóba élő nyírmagvakat ágyaztak, úgyhogy ha elássuk, akár fává is cseperedhet James Kaelan könyve – ami egyébként, kritikusai szerint, irodalmi szemmel is kifejezetten jó alkotás.

forrás: www.zeroemissionbook.com

Hétről hétre olvashatunk új elektromos gépkocsi bevezetéséről, gyártói oldalról tehát minden adott a közvetlen széndioxid-kibocsátás nélküli közlekedés megvalósítása terén. Most viszont az infrastruktúra fejlesztésében is mérföldkőhöz érkezett Európa: június végén ugyanis az Európai Bizottság és az EFTA felhatalmazta a kontinens érintett szabványügyi testületeit, hogy dolgozzák ki az elektromos gépkocsik, robogók és kerékpárok töltésének egységes normáit.

A határozat valóban történelmi jelentőségű, hiszen egyfelől elismeri, hogy az elektromos közlekedés nem egy megfoghatatlan valami, hanem a közeljövő realitása, másfelől pedig a jogalkotói oldalról mutatott hajlandóság újabb lökést adhat a technológiai vonalon eddig sem tétlenkedő autógyártók fejlesztéseinek. A felkérés három alapvető feladatot tűzött ki a hivatalok elé: egy olyan, egységes szabványrendszert kell kidolgozniuk, ami lehetővé teszi az elektromos autók képesítés nélküli, biztonságos feltöltését, és a töltőpontok és az elektromos járművek teljes, kölcsönös kompatibilitását (magyarul bármilyen gyártmányú autót bárhol, ugyanazzal a töltővel lehessen tölteni), továbbá elemezniük a költség- és energiagazdálkodási szempontból egyaránt optimálisabb, csúcsidőn kívüli, programozott töltés („intelligens töltés”) megvalósíthatóságát.

Első körben két testület, az európai szabványügyi bizottság (CEN) és az európai elektrotechnikai szabványügyi bizottság (CENELEC) hivatott felmérni a kontinensen felmerülő igényeket, és azokról jövő március 31-ig jelentést készíteni. Korai volna tehát pezsgőt bontanunk, viszont érdemes lehet elkezdeni helyet keresni a palacknak a hűtőben…

Az elektromos autók ma még bőségesen szolgálnak táptalajjal ellenzőik kételkedéséhez. Hatótávolságuk rövid, akkumulátoraik feltöltési ideje minden fájdalomküszöböt meghalad, a külön fejlesztésű típusok (azaz amelyeket nem már létező modellből alakítottak át) pedig rendszerint nem menetkomfortjukkal hódítanak: egy szóval, nem eléggé autószerűek. Mindez azonban csak kifogás, igenis lehetséges elektromosan közlekedni, csak akarni kell – bizonyította be egy újságírókból álló brit csapat, akik nyár elején hétezer kilométeres európai körútra indultak egy Think City-vel.

Az ötletgazda Richard Scrase még 2008 januárjában határozta el, hogy angliai otthonából elindulva a teljes európai kontinenst átszelve gigantikus körutat tesz meg – villanyautóval. Viszonylag rövid kutatás után rá is lelt arra a járműre, ami legfontosabb elvárását kielégítette: a norvég gyártású Think City 160 kilométeres hatótávolságával alkalmasnak tűnt a feladatra. Az öko-Odüsszeiára cégül csak idén került sor, de a BBC csapata végül a skandináv államokon át Németországba, majd onnan Ausztria érintésével a kontinens nyugati felének országait bejárva egy hónap és négy nap alatt, műszaki meghibásodás nélkül tette meg a vállalt, 4,500 mérföldes távolságot.

Célba érkezésük egybe esett egy szintén egyedülálló, villanyautók részére kiírt országúti verseny befutójával. Ezen a megmérettetésen egyébként szintén szépen szerepelt egy másik, kifejezetten versenycélokra átalakított, módosított vezérlőszoftverrel, feljavított futóművel és 70 kilogrammos fogyókúrával robbanékonyabbá tett Think City.

forrás:  www.electricride.eu, www.thinkev.com

Nem mindenhol gyűlölik egymást úgy a forgalom két- és négykerekű résztvevői, mint Budapesten – és nincs is sehol kőbe vésve, hogy a magyar autós ne vállalhatna sorsközösséget a kerékpárosokkal. Talán ez a nevelő szándék vezérelte a Skoda hazai importőrét, amikor úgy döntött, ingyenes drótszamarat kínál ügyfeleinek autójuk szervizelésének idejére.

A kétségkívül egészségjavító kezdeményezés duplán környezetbarát. Egyrészt nulla emissziós helyváltoztatási lehetőséget biztosít arra a rövid időre, amikor az ilyen alkalmakkor hagyományosan biztosított csereautó vélhetően amúgy is egyetlen utassal (tehát rossz hatásfokkal) közlekedne, másrészt fehér-zöld fényezésével és Green Line felirataival a Skoda különösen kis CO2-kibocsátású modellcsaládjára hívja fel a figyelmet. A fővárosban és tizenhárom vidéki városban útjára indított programban tizennyolc márkakereskedő vesz részt.

Korántsem légből kapott ötlet egyébként a Skoda és a kerékpár társítása: a márka jogelődje, a Laurin & Klement nem csak autókat, hanem motorkerékpárokat és bicikliket is gyártott – sőt, a két cseh vállalkozó első közös üzlete éppen egy kerékpárszerviz volt, aztán 1894-es alapítása után tíz éven át bicikliket gyártott a cég. Másfelől a Skoda jelenétől sem áll távol a kétkerekű, hiszen 2004 óta támogatják a Tour de France-t.

Az elképzelésben egyébként az a legszebb, hogy szinte a teljes autóipart bele lehetne vonni:  a nagy autógyárak egy része (pl. Peugeot) hagyományosan erős biciklis fronton, míg mások, elsősorban a prémium gyártók, leginkább marketing-megfontolásból kínálnak márkanevükkel ellátott, méregdrága kétkerekűeket.

A brit WhatGreenCar.com (WGC) idén is megválasztotta az év zöld autóját. A környezettudatos közlekedéssel foglalkozó, független szervezet immár negyedik alkalommal hívta össze szakújságírókból  és környezetvédelmi szakemberekből álló zsűrijét, hogy eldöntsék, a brit piacon kapható autók közül melyik az, ami a legkevésbé pusztítja a környezetet.

Tíz modellt – dízeleket, benzineseket, hibrideket és egy villanyautót – választottak be a döntős mezőnybe. A végső döntésnél figyelembe vették a tesztvezetés során szerzett tapasztalatokat, az autó piaci alkalmasságát, valamint a teljes gyártási folyamat környezeti terheléséből, és az üzemanyag forrásától számított („well-to-wheel”) összesített károsanyag-kibocsátásából kiszámított emissziós értéket (WGC érték). Ez azt is jelenti, hogy nem elég nagyon tiszta üzeműnek lennie egy autónak, nem árt, ha jól vezethető, megfizethető, és általában alkalmas a mindennapi közlekedésre. Ezért nem győzhetett a végső értékelésnél a Mitsubishi villanyautója: bár tulajdonságai lenyűgözték a zsűrit, átszámítva mintegy 13 millió forintos vételára miatt esélye sincs arra, hogy akár a légminőségre, akár az emberek hozzáállására érdemi hatást gyakoroljon.

Annál inkább robbanásszerű növekedést eredményezhet a döntőbírák szerint az ökoautók elterjedésében és elfogadottságában a Toyota Auris hibridje. Ez a Priusnál kompaktabb és olcsóbb, ráadásul nem űrhajónak, hanem normális autónak néz ki, és ezzel el is nyerte a 2010-es What Green Car 2010-es Év autója díjat. A zsűri további három autót is dicséretben részesített: a Seat vezethetőségével és ár/érték arányával, a BMW radikálisan mérséklet emissziójával érdemelte ki az elismerést, míg a Citroen DS3 a ma kapható „legszexibb zöld autó”.

A 2010-es WGC Év Autója döntősei

 * 0-100, minél alacsonyabb az érték, annál jobb az autó környezeti összteljesítménye

forrás: whatgreencar.com

Az utcán vagy a parkban „felejtett” kutyapiszok nem csupán kellemetlen és gusztustalan, de súlyos fertőzések forrása is lehet. Kultúrországokban nem is fordulhat ilyen elő, de akkor sem egyszerű a dolog, ha az ember kifejezetten szeretne feltakarítani kedvence után: egyik kézben a póráz, zacskót a másikkal a zsebből előkotorni, majd igazgatni vagy tekercsről letépni… Valószínűleg egy ilyen, kedvromboló zsonglőrködés nyomán juthatott Eric Sugalski amerikai formatervező eszébe az ötlet, ami annyira leegyszerűsíti a kutyapiszok felszedését, hogy annak legádázabb ellenzői is érvek nélkül maradnak.

A Rascodog ReadyLeash (az elnevezés a feltaláló Oscar nevű kutyájának anagrammája) szó szerint a gazda kezébe helyezi a megoldást. Az ergonomikus kialakítású, kényelmes fogású markolatban egy üreget alakítottak ki. Ebbe helyezhető bele az a tekercs, amiről a gumírozott peremű nyíláson keresztül egyetlen könnyed mozdulattal letéphető egy zacskó, ha jön, aminek jönnie kell. Aztán viszont megy is, mégpedig gyorsan, hiszen a zacskók biológiailag száz százalékig lebomló műanyagból készülnek. A többféle méretben kapható póráz extra szolgáltatásai ellenére nem kerül horribilis összegekbe, egy apró szépséghibája mégis van: jelenleg nem hogy Magyarországon, de tudomásunk szerint Európában sem forgalmazzák.

A hatalmas ázsiai ország a környezetet legsúlyosabban szennyező nemzetek közé tartozik, ezért fokozottan örvendetes minden olyan próbálkozás, amely csökkentheti India ipari károsanyag-kibocsátását. Ilyen lehetne a fosszilis kőolajat üzemanyagként részben kiváltó etanol, amelyet a világ más részein, így nálunk is egyre szélesebb körben alkalmaznak. Indiában azonban a cukornád, amely a bioüzemanyag egyik legelterjedtebb forrása, élelmiszernövény, ezért nem használható energetikai célra.

Bhavnagar-i kutatók azonban a közelmúltban tengeri hínárból állítottak elő etanolt, amelyet tíz százalék benzinnel keverve (E90) sikeresen teszteltek egy Ambassador gépkocsin. A központi só- és tengervegyészeti kutatóintézet (CSMCRI) munkatársai szerint munkásság nyomán három éven belül megkezdődhet a nagyszabású etanolgyártás.

A hínár komoly előnye, hogy nem vesz el termőföldet a gabonanövényektől, nem igényel öntözést, sem külön tápanyagokat. Sőt, a folyamat melléktermékeként magas tápanyagtartalmú nedv keletkezik, ami kiválóan alkalmas bio-trágyának, különösen a már említett, Indiában nagy jelentőségű cukornád hozamának (a tapasztalatok szerint akár 20 százalékos) növelésére. Az intézet egy öthektáros tengeri területen kezdi meg a hínártermesztést, ám öt éven belül tízezer hektárra tervezik bővíteni a „termővizet”, ami lehetővé tenné, hogy az üzemanyag etanoltartalmát 20 százalékra emeljék.

forrás: India Times

http://timesofindia.indiatimes.com/india/Soon-green-fuel-for-Indian-cars/articleshow/6035337.cms