A BMW világszerte ökoprogramot indított útjára márkakereskedéseiben. A módosítások olykor meglepően egyszerűek, a megtakarítások viszont tekintélyesek.
Sok kicsi sokra megy – ez a közhely fokozottan érvényes a környezet védelme terén, ahol (hacsak nem kormányzati döntéshozó vagy multimilliárdos cég elnöke az ember) kizárólag apró lépésekben tudunk tenni az ökológiai egyensúly helyreállításáért.Ez motoszkálhatott azoknak a BMW kereskedőknek a fejében, akik a világ különböző pontjain elkezdték zölddé alakítani szalonjaikat – ez, no meg a környezettudatosság egyre inkább pénzre váltható szellemi értéke.
Nem feltétlenül alapvető átalakításokról van szó: egy észak-amerikai kereskedésben például vízmentes egységekre cserélték a hagyományos pisszoárokat, amivel évente 180 köbméter vizet takarítanak meg. Ugyanitt mozgásérzékelőkre kötötte az irodák világítását, a motoros garázskapukat pedig úgy alakították át, hogy gyorsabban mozogjanak fel-, illetve lefelé – így rövidebb ideig fűtik (illetve nyáron hűtik) az utcát – mindezen intézkedés révén a hírek szerint havi tízezer dollárt spórol a kereskedés a rezsin.
De más megoldások is ismertek a világ zugaiból. Egy dél-Koreai márkakereskedésben napelem-rendszer termeli meg az épület légkondicionálásának 90 százalékához elegendő energiát, évente 6 tonna CO2-től kímélve meg a légkört. A dél-afrikai Pretoriában ellenben bambuszpadlók, ólommentes festékek és egy szennyvíz-tisztító berendezés alkalmazása csökkentette kevesebb mint egyharmadára az érintett kereskedés energiafogyasztását. Egy brit szalon kis fogyasztású fényforrásokkal, légszivattyús fűtéssel, esővíz-hasznosítással és az ivóvíz reciklálásával évi 25 millió forintnak megfelelő összeggel csökkentette villanyszámláját, illetve húszmillióval a vízfogyasztását, a legújabb és legmodernebb angliai BMW-szalont pedig már eleve szélturbinával, fotocellákkal és LED-es világítással, valamint az autómosó szervizben elhasznált víz csaknem kétharmados arányú újrahasznosítását lehetővé tévő vízkörrel tervezték, a megtakarítások havi szinten elérhetik a tizenötezer fontot (kb. 4,5 millió Ft).
Így aztán anyagilag is viszonylag gyorsan megtérülnek ezek a beruházások, nem mellesleg pedig segítenek a márkának tovább őrizni azt az egyre értékesebb elismerést, amelyet hat éve nem enged ki a kezéből: a világ leginkább fenntartható működésű autógyártója címet.