HTML

Zöldblog.hu

Közlekedés, háztartás, energetika, úgy, hogy a bálnák sokáig dalolhassanak az érintetlen őserdőkben.

Linkblog

Friss topikok

Van-e vészfék az olajalapú civilizáció vonatján?

2013.05.07. 13:01 RT76

Most kell napelemet venni!

Címkék: napelem napenergia Kína zoldcucc.hu

A kínai napelem-ipar óriási dömpingje már csaknem kicsinálta a jövő egyik stratégiai iparágát Európában. Piaci részesedése a tavalyi év végére mintegy 80%-ra ugrott, számtalan kis német gyártó adta be a kulcsot, a Bosch pedig pár hete jelentette be, hogy felszámolja napelem-üzletágát, óriási veszteséget elkönyvelve ezzel.

Az Európai Unió gazdasági kormányzata masszív késéssel ugyan, de érzékelte a problémát. Kötelezővé tette a Kínából érkező napelem-panelek regisztrációját egy majdani vámeljáráshoz. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy szinte teljesen leállt a napelem-import, mert senki nem mer rendelni ebből az áruból úgy, hogy nem tudja, 10, 20 vagy 100(!)%-os utólagos büntetővámmal terheli meg majd az EU. (A Wall Street Journal értesülése szerint 46%-os vámot terveznek.)

napelemkina.jpg

Mivel nem nagyon érkezik utánpótlás a legolcsóbb termékekből, az árak elkezdtek felfelé kúszni. Egyrészt fogyóban vannak a regisztráció előtt behozott kínai készletek, másrészt a még talpon maradt európai vagy egyéb távol-keleti országokban működő gyártókat sem nyomja a kínai dömpingár.

Hat éve még szinte nulla volt a kínai napelem-export Európába, 2011-re a kínai import aránya elérte a 80%-ot! Az EU védővámja szinte bizonyosan komoly feszültséget eredményez majd a két nagyhatalom között, melynek következményei a gazdaság számára egyelőre kiszámíthatatlanok. 

És mi következik mindebből azok számára, akik itt, Magyarországon pont ezekben a hónapokban fedezték fel a házi napelemes technológia előnyeit? (Akár 7-8 év alatti megtérülés, utána a megtermelt áram kötelező szolgáltatói átvételével közel nullára csökkent villanyszámla még évtizedekig.) Hát a poszt címe - hogy most kell napelemet venni!

A technológia terjedéséből, a gyártási kapacitások növekedéséből eredő árcsökkenés már megtorpant, a kínai olcsó import okozta alacsony áraknak pedig mostantól végük. A kivitelezők, importőrök raktárkészletének csökkenésével folyamatos árnövekedésre lehet számítani, amelynek nehezen megjósolható a végső mértéke. Most viszont még lehetséges egy kisebb család áramfogyasztását megtermelni képes rendszert akár egymillió forint alatti beruházási értéken telepíttetni. Amíg a készlet tart...

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zold.blog.hu/api/trackback/id/tr285284788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fulika 2013.05.07. 15:28:30

A kedves cikkíró úgy tűnik álomvilágban él:
"Akár 7-8 év alatti megtérülés, utána a megtermelt állam kötelező szolgáltatói átvételével közel nullára csökkent villanyszámla még évtizedekig."
Azon kívül, hogy ez a mondat elég érthetetlenre sikeredett még van benne egy megkérdőjelezhető állítás is. Ugyanis az állam bármikor egyetlen legyintéssel úgy dönthet, hogy ezentúl nem kötelező átvenni a termelést (hiszen most is csak 0-ra enged futtatni, pozitívba nem), és az egész beruházásunkat pénzügyileg lehúzhatjuk a klotyón. Egyet tudhatunk biztosan, a költségvetés mostani és jövőbeni pénzéhsége határtalan és Magyarországon semmi befektetés nincs biztonságban :(

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.05.07. 16:32:19

Azért kemény hogy kína hogy elnyomja a környező térségeket is, de ha olcsóbban ugyan olyan hatásfokú elemeket tud akkor az csak jó, a környezetnek. Mondjuk amellet hogy ők a legnyagyobb környezetkárosítók amcsik mellet.

na4 2013.05.07. 18:22:44

Ez a protekcionizmus ára: vastagon kicsesznek a fogyasztóval, és fizethet, mint a katonatiszt.

R_B 2013.05.07. 18:26:41

Van olyan napelem ami kibír 5 évnél többet? Utóljára amikor foglalkoztam a témával még a kínai roham előtt akkor nem volt a piacon ilyen, és nem gondolnám hogy ázsiai barátaink előretörése érdemben javította volna a helyzetet.

R_B

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.07. 19:22:55

Azért a 7-8 éves megtérülést erősen megkérdőjelezném, még a legoptimistább REÁLIS megtérülési számitások is minimum 15 évet hoznak ki...

Egyébként ha ezt bevezetik, akkor szerintem várható, hogy a többi iparág is elkezd lobbizni a kinai termékek megvámolására.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2013.05.07. 20:25:39

Mióta pozitív a napelem energiamérlege?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.05.07. 21:00:01

@R_B: Egyelőre nem tudni mennyit bírnak, mert még egy sem romlott el. A legrégebben telepítettek sem. :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.05.07. 21:01:10

@Kőmíves Kelemen:

"Azért a 7-8 éves megtérülést erősen megkérdőjelezném, még a legoptimistább REÁLIS megtérülési számitások is minimum 15 évet hoznak ki..."

Igen, a 15 év a reális. Úgy jöhet ki a 7-8 év, ha 1millió Ft-ots bekerülési költséget számolunk, mint a poszt. Pedig a reális bekerülési költség 2millió körül van egy családi házra.

Flyer 2013.05.07. 23:14:08

Meg a tuti átvételi ár sem annyira garantált ilyen idötávon. A németeknél pl. május 1-én egyenesen büntetötarifát alkalmaztak, mert annyi volt a napelemek termelése, hogy a hálozat stabilitását veszélyeztette.

rushman 2013.05.07. 23:14:12

Amig a keszlet tart!? Aki ilyet mond nekem, attol sikitva menekulok, mert tuti hogy olyat akar eladni, ami csak neki befektetes.

Hadd eljek en is egy felkialtassal: Kesobb kell napelemet venni! Nehany evtized mulva amugy is teljesen mas vamtorvenyek lesznek. Addigra talan a hatasfokat is feljebb tudjak huzni a beka segge alol.
Persze akinek van sok penze, ugyis arra kolti, amire jolesik.

Secnir 2013.05.08. 06:45:35

@ccactus:
"Egyelőre nem tudni mennyit bírnak, mert még egy sem romlott el. A legrégebben telepítettek sem. :)"

nem elromlanak, hanem a hatásfokuk az idő elteltével exponenciálisan csökken. sőt, mondok jobbat: egy ÚJ, mondjuk 100W-os panel gyakorlatilag megvásárlásakor csak 80W-os, a 100-at csak úgy éri el, ha a nap merőlegesen süt rá, páratartalom alacsony, és a jupiter a mars jegyében van. é-s évente (gyártói minőségtől függően) 8%-15%-al csökken a hatásfoka.
és van egy ún alsó hatásfok, amit ha elér, nem romlik tovább, ez régen a gyári érték 10%-a volt, ma körülbelül 30%.
ebből szépen rajzolj magadnak egy grafikont, ha akarsz, de 10 év múlva a panelek már csak az eredeti 30%-át adják le, úgy pedig nehéz megtérülni. ráadaásula fogyasztó is becsapva érzi magát, hiszen ő 100W-ost vett, nem 30W-ost...

röhögő 2013.05.08. 07:13:22

www.origo.hu/gazdasag/20130319-nem-tudja-fizetni-hitelezoit-a-suntech-kinai-napelem-gyarto.html

"Nem tudja kifizetni kötvényeseit a kínai Suntech Power Holdings, a világ legnagyobb napelem-gyártó cége. A társaságnak március 15-én 541 millió dollár értékben kellett volna kifizetnie a hitelezőit, de közölte, hogy nem képes teljesíteni a vállalását - írja a BBC.

A Suntech, amely meglehetősen gyorsan vált a kínai zöld ipar és a világ napelem gyártásának éllovasává, az elmúlt időszakban egyre mélyebbre süllyedt pénzügyi problémáival. Amikor 2012 elején már négy egymást követő negyedévben jelentett veszteséget, beszüntette eredményeinek közzétételét."

- Nyilván azért megy csődbe, mert a napelem annyira jó beruházás, hogy veszik mint a cukrot.
Eszetlen zöldek. :-((

röhögő 2013.05.08. 07:19:42

@ccactus: "Egyelőre nem tudni mennyit bírnak, mert még egy sem romlott el. A legrégebben telepítettek sem. :) "
- Hmmm... Én 2007-ben voltam Bécsben egy NAÜ konferencián. Na akkor volt egy napelem panel az épület előtt egy napelemmel, mi ki is írta mennyi áramot termelt. Már ott állt vagy egy évtizede és még kb azt nem termelte meg amibe került hogy odatelepítették.
A sok atomtudós mind vigyorogva/gúnyolódva ment el előtte. A legjobb antireklám volt a napelemeknek. Persze az eszetlen mélyzöldek már akkor is azzal érveltek, hogy sokkal jobb lesz a hatásfok, olcsóbb az előállítás. Aztán Kína legnagyobb napelemgyártója, abban az országban, ahol a napelemekhez szükséges ritkaföldfém termelés 80 százaléka folyik, épp most adja be a kulcsot. Szétröhögöm az agyam. :-))

röhögő 2013.05.08. 07:21:27

@kolbászoszsömle: Ilyen keresztkérdésekkel akarod "belefolytani" a szót szegény zöldjébe? :-))

RT76 2013.05.08. 14:23:13

Sziasztok, kedves kommentelők, itt a szegény zöldje.

Néhány viszontválasz, csak úgy általánosságban:

- 800 000 forint alatt van a piacon komplett rendszer, kínai, de nem a legalja panelekkel, inverterrel, villanyóra-cserével, adminisztrációval, konzollal, szereléssel.
- a megtérülést nyugodtan számolgassa ki ki-ki magának: egy kWp katalógus szerinti teljesítmény a magyar viszonyok között 1000-1200 kWh megtermelt áramot jelent, eladásra nem éri meg termelni, mert a szolgáltató nem azon az áron veszi át az energiát, mint amennyiért adja, tehát a 45-50 Ft/kWh villannyal és 100%-ban lefogyasztott termeléssel érdemes számolni. A 7-8 év nem álom, hanem optimális körülmények között realitás
- a napelemes áramtermelés teljes energiamérlegének kalkulációja a nemzetközi irodalomban attól függ, hogy a Kyocera vagy a BP szponzorálta az adott cikket :-) Különben én megengedem, hogy nem feltétlenül pozitív a mérleg, de ha belegondolok, hogy ez a tíz-tizenkét kilós demó-napelemtábla itt a hátam mögött húsz év alatt megtermelhetne (ha a tetőn lenne) úgy 500 kWh energiát, ami feketeszén-fűtőértékben kábé 63 kiló szenet igényelne. És a napelem itt marad, az anyagai újra felhasználhatók (persze újabb energia befektetésével), a szénből meg csak füst lesz...
- 25 évre minden gyártó vállal 80% teljesítménygaranciát; az említett öt éves élettartamról én nem tudok. Az amorf szerkezetű panelek múlhatnak ki kb. 15 év alatt, de a mostani tömeget adó monokristályos panelek 30 évig biztosan ketyegnek
- a teljesítményesés nem exponenciális léptékű; én nem esküdnék meg a gyártók állításaira, de ők inkább kábé lineáris, a végén pont hogy ellaposodó görbéket ígérnek
- a valós teljesítmény valóban elmaradhat a laborértéktől, ezért aztán a megtérülési számításokat nem is ezekkel kalkulálják a forgalmazók
- a Suntech bajairól sem tudok pontos elemzést adni, de azért azon elgondolkodnék, hogy a kínaiak eddig költség alatti árakon exportáltak, viszont eddig az európai, japán, koreai gyártók is állták valamennyire az árversenyt, most meg jön a védővám. Tehát valószínűleg az lehet a háttérben, hogy a dömpinggel nem sikerült meggyilkolni a konkurenciát az adminisztratív védekezésig, és most megdőlt az erre alapozott üzleti modell.

röhögő 2013.05.08. 15:39:45

@zoldblog: "Különben én megengedem, hogy nem feltétlenül pozitív a mérleg, de ha belegondolok, hogy ez a tíz-tizenkét kilós demó-napelemtábla itt a hátam mögött húsz év alatt megtermelhetne (ha a tetőn lenne) úgy 500 kWh energiát, ami feketeszén-fűtőértékben kábé 63 kiló szenet igényelne. És a napelem itt marad, az anyagai újra felhasználhatók (persze újabb energia befektetésével), a szénből meg csak füst lesz..."

-500 kWh az 25 ezer forint. Vagyis 1250 forint per év. Ennyiért nem érdemes feltenni a tetőre.

RT76 2013.05.08. 15:53:03

@röhögő: basszus, tok igazad van. Elszamoltam egy helyiertekkel, 5000 kWh 630 kilo szen es 250000 forint. Annyiert felszogelned?

rushman 2013.05.08. 20:22:18

@zoldblog: "A 7-8 év nem álom, hanem optimális körülmények között realitás"

Jaj, ez de szep mondat. :)
Mondok en is ilyet: A telitalalat a lotton optimalis korulmenyek kozott realitas.

A problema persze ott van, hogy a valosagban (ahol a legtobb ember tengeti az eletet) az optimum eleresenek eselye minimalis. Mondhatnam "lehetetlen", de ezzel csak a lottozok kedvet vennem el a szerencsejatektol.

Persze ertem en, hogy a napelem a kedvenced, de probald meg manipulativ szoveg nelkul eladni a kozonseg fele. Ha jo a termek, ugy is lesz ra kereslet. Nincs szukseged arra, hogy jobbnak hitesd el, mint amire kepes, nem igaz? Azzal legfeljebb csalodast okozol a leendo tulajdonosoknak. Vagy az mar nem szamit? Megertenem. Vasarlokent mar kevesbe.

Ahogy ez is csusztatas:
"a valós teljesítmény valóban elmaradhat a laborértéktől, ezért aztán a megtérülési számításokat nem is ezekkel kalkulálják a forgalmazók"

Nem elmaradhat, hanem elmarad. Nincs felteteles mod. Jo dolog pongyolan fogalmazni, ha azzal jobb fenyben tudjuk feltuntetni a termeket.
A forgalmazokrol meg (csak igy altalanossagban) meg van a velemenyem. Sajnalatos modon a forgalmazok tulnyomo tobbsege hozzad hasonlo modon promotalja a termeket/szolgaltatasat. Vagyis a leheto legjobb erteket fogja feltuntetni, minel nagyobb betukkel. Esetleg, ha jo fej, akkor az aprobetus reszben elrejti, hogy valos korulmenyek kozott ne varja a kedves fogyaszto a nagybetuvel feltuntetett szamokat.

Hogy egy szep peldat hozzak. Vajon az ISP-k miert a maximalis sebessegeket adjak meg a garantalt helyett? Mert a nagyobb szam adja el a termeket a birkaknak, meg ha az az ertek a budos eletben nem teljesul. A forgalmazo nem jotunder, a megelhetese mulik rajta.

Egyebkent helyiertek ide, helyiertek oda, lefogadom a lakas teljes izzokeszletenek energiatakarekosra cserelesevel magasabb megtakaritas erheto el, kevesebb penzbol. Persze aki meg nem cserelte le korabban az izzoit.

Megj.: Nem tervezek a kozeljovoben energetikai fejlesztest, csak idetevedtem, ez zavart a fogalmazas modja. Elnezest, ha hozzaszolasommal felkavartam az erzelmeket, nem az volt a celom. Ja, es nem is az izzobizniszben utazok, ugyhogy izzot se vegyetek! Nem jo dolog! :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.05.08. 22:50:57

@Secnir:

" a 100-at csak úgy éri el, ha a nap merőlegesen süt rá, páratartalom alacsony, és a jupiter a mars jegyében van. "

Nekem hiába magyarázol, saját tapasztalataim vannak. Már kissé borongós időben is van minimális termelés. Ha meg süt a nap, akkor néhány fok ide vagy oda nem sokat jelent.

De nem is ez a fontos, hanem hogy hozza-e a rendszer az éves garantált teljesítményt. A tapasztalat pedig az, hogy hozza. Ne feledd, hogy hálózatba visszatápláló rendszerről van szó. Nem a maximális teljesítmény az érdekes, hanem az éves átlagos.

A hatásfok idővel valóban csökken. De maradjunk annyiban, hogy az éves hatásfok csökkenés közelebb van a 2%-hoz, mint a 15%-koz. Mondjuk én még 2%-ot sem érzékelek.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.05.08. 22:53:59

@röhögő:

" Szétröhögöm az agyam. :-))"

Örülök, hogy jót mulattál. Az tény és való, hogy néhány éve még úri huncutság volt a napelem. De az is tény és való, hogy az idő múlásával exponenciálisan sikerült javítani a napelemek hatásfokát. 2013-ban sokkal nagyobb teljesítményű napelemes rendszert tudsz venni sokkal olcsóbban, mint 2007-ben.

Sirjeti 2013.05.09. 01:14:53

Ezt a sok fikanicket...
Osztjátok az észt, miközben régi/elavult,marhaságokat írok össze.

Napelem energia mérlege jócskán pozitív, sőt...
Pl a poli Si napelem jobb energia mérleggel rendelkezik, mint pár földgáz kút a világban, vagy mélytengeri olajlelőhely. Ezt a mutató számot EROEI-nek mondják, és a poli Si napelemnél 12-15 körül mozog, ami azt jelenti, hogy élete során 12-15× több energiát állít elő, mint amibe bele került.

5 éve ugyan ezt mondták a szélre is, miközben a valóság az, hogy bőven 20×-os az energia nyereség jelenleg. Felejtsétek már el ezt az urban legendet...

Árak. Ma egy mezei napelemes cég 400-500eFt/kWp-ért adja el a rendszerét tokkal vonóval, engedélyeztetve. Átlag családi házra kell 2-3kWp napelem. lehet számolni.

röhögő 2013.05.09. 20:47:39

@Sirjeti: Öcsi! Tanujjá+ számolni. 400-500 rugó 1kW csúcs teljesítményért, amikor Mo-n van 1500 napsütéses óra évente, annak nagy részében nem áll merőlegesen a nap rá, jobban jársz ha bankba teszed a pénzed.
Az meg kit érdekel hogy több energiát állít elő? A szerelést, karbantartás, üzemben tartást, kábelezést is kell számolni, nem csak a napelemet! A gazdaság szigorú vaslogikával működik. Ha buli lenne gazdaságilag, akkor nem húznák le a rolót a napelemes cégek. Eddig is csak azért éltek, mert kapták a dotációt, plusz a sok hülye meg kajálta mint vak a pertlit csőtészta helyett a zöldenergia maszlagot és soha vissza nem hozza a pénzüket.

röhögő 2013.05.09. 20:49:22

@ccactus: "De az is tény és való, hogy az idő múlásával exponenciálisan sikerült javítani a napelemek hatásfokát"
- Na mutassá nekem egy exponenciális függvényt! Tudod 1általán hogy mi az exponenciális függvény?

Sirjeti 2013.05.09. 21:03:53

@röhögő:

Ha megadod hogy melyik ÁSZ területen vagy, és mekkora az éves vill. energia fogyasztásod, akkor adok egy garantáltan nem kamu ajánlatot. Csak ne lepődj meg, ha megkapod, és elolvasod... ;)

Levélcímem él, lehet nyugodtan írni.

ACDriver 2013.05.11. 21:17:57

A mi cégünk 3 kW-os rendszert kompletten (anyag, kivitelezés, ELMŰ intézés, Bruttó)1,440,000.-Ft-ért telepít (3500-4500 kW/ó évente). Ez bizony 7 év megtérülés!!! (Több mint 700 panelt telepítettünk már, úgyhogy van tapasztalat)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.05.16. 13:07:20

@röhögő:

"Na mutassá nekem egy exponenciális függvényt! Tudod 1általán hogy mi az exponenciális függvény?"

Oké, oké! Kicsit talán túlzás volt az exponenciális. De az tény, hogy a fajlagos kapacitás egyre olcsóbb, mert a hatásfok nő, az árak pedig csökkennek.

@Secnir:

"évente (gyártói minőségtől függően) 8%-15%-al csökken a hatásfoka.
és van egy ún alsó hatásfok, amit ha elér, nem romlik tovább, ez régen a gyári érték 10%-a volt, ma körülbelül 30%.
ebből szépen rajzolj magadnak egy grafikont, ha akarsz, de 10 év múlva a panelek már csak az eredeti 30%-át adják le, úgy pedig nehéz megtérülni. "

Az alábbi linken azt írja, hogy a 20 év után is alig venni észre teljesítménycsökkenést a már telepített rendszereken:

napelemek.blog.hu/2013/05/01/meddig_mukodik_egy_napelemes_rendszer

Egyelőre az én tapasztalatom is ugyanez, bár még csak 3 éve telepítették.
süti beállítások módosítása