Zöldblog.hu

Egy globális felmérés tanulsága szerint nem a fiatalok, hanem az idősek járnak élen a környezettudatos szemléletváltásban.

Huszonnyolc ország 22 ezer lakosát kérdezték meg egy globális léptékű felmérésben, amely az egyes térségek szelektív hulladékgyűjtésre, környezetbarát termékek vásárlására, illetve  organikus élelmiszerek felhasználására vonatkozó szokásait volt hivatott felmérni.A Synovate kutatói meglepő felfedezéseket tettek. Az 56-65 éves korosztály a legszorgalmasabb a szelektív hulladékkezelésben és a zöld termékek választásában, a 46-55 évesek kedvelik az organikus élelmiszereket, a 16-25 éves korosztályt azonban többé-kevésbé hidegen hagyja a téma. A papírforma csak a nők esetében érvényesült: ők mindhárom kategóriában aktívabbak voltak a férfiaknál.

Ami az országos bontást illeti, ott már kevesebb a meglepetés: a tehetős, stabil nemzetek szelektálnak és zöldet vesznek, a szegények, illetve politikai, gazdasági problémákkal küzdők egyiket sem. A hulladék szétválogatásában Kanada, Dél-Korea és Spanyolország jár az élen, mind 80 százalék feletti rátával. Összehasonlításként a sereghajtók (Indonézia, Oroszország és Egyiptom) lakosságának nem egészen 15 százaléka gyűjti szelektíven a hulladékot.

Nem mindenhol a tudatosság hiánya okoz problémát: a német vásárlók például imádják a zöld termékeket, de nincs megfelelő szelektív infrastruktúra, ezért ezen a téren elmaradást mutat az ország. A környezetbarát fogyasztói cikkek listáját egyébként a skandinávok vezetik, de jól áll az Egyesült Arab Emírségek, és Mexikó is – nem úgy, mint Kína és Szerbia.

A felmérés egyébként nem csak a demográfiai megoszlásban hozott meglepő eredményeket. Ki gondolta volna például, hogy Japán a sor végén kullog az organikus élelmiszerek tekintetében: ha hajlandóság volna is rá a lakosságban, csillagászati áruk miatt kevesen engedhetik meg maguknak a bioterményeket.

Forrás: Greenfo

Közeledik az idei Széchenyi Futam, így Győrött is megkezdődtek a tesztek: hat darab villanygokart körözött az egyetem parkolójában.

A hét talán legfontosabb villanyautó vonatkozású híre, hogy Jean Todt, a FIA elnöke és Antonio Tajani iparügyi EU-biztos összefogása nyomán nagyszabású e-autó versenyszériák, így távlatokban gondolkodva egy elektromos Forma 1 versenysorozat jöhet létre Európában.

Jöhet bármi, a magyarok készen állnak: a győri Willisits Team a tavalyi négy után idén hat-nyolc villanymotoros versenyautót kíván indítani az alternatív hajtású járművek immár hagyományos versenyén, az egy hónap múlva megrendezendő Széchenyi Futamon. Az autókat 15 kilowattos motorokkal szerelték fel, a hatótávolságot a súlymegtakarítások miatt a futamra szabták, így a negyedórás versenyre kisebb méretű akkumulátor is megfelelő. A vasárnapi tesztek során a leendő versenyzők futómű, motorvezérlő elektronika beállításokat és különböző gumitípusokat próbálgattak.

Korántsem játékszerekről van egyébként szó: a gokartok értéke egyenként meghaladja az egymillió forintot, menetteljesítményeikkel benzines társaikat is megszorongatják. Willisits Vilmos, a csapat vezetője szerint egyébként az autók legfőbb értéke nem fejezhető ki pénzben, hiszen a saját fejlesztésű alkatrészek, mint például a motorok és teljesítmény elektronika, többet jelentenek pusztán egy tekercsnél vagy nyomtatott áramkörnél. A lényeg a tudás, amit a csapat mögött álló saját vállalkozások több évtizede halmoztak fel.  A csapat tagjainak többsége a győri egyetem iskolapadjából került a fejlesztő-gárdába, de nyitottak vagyunk a támogatók/szponzorok és fiatal tehetségek további befogadására – tette hozzá a csapatfőnök.

Idén is megszervezi nagyszabású Afrika-segítő kampányát a Jane Goodall intézet. A mobiltelefon-gyűjtő akció a legkisebbeket is ráébreszti a fenntartható életmód fontosságára, és a dolgok mélyebb összefüggéseire.

Azzal a legtöbb, zöld szellemiségű ember tisztában van, hogy az elektronikus berendezések számos, környezetet károsító anyagot tartalmaznak, ezért külön hulladékkezelésre szorulnak. Az azonban kevésbé köztudott, hogy nem csak mérgező mivoltuk miatt igényelnek odafigyelést ezek a berendezések.

A mobiltelefonok és hasonló készülékek gyártásához szükséges anyagok között szerepelnek olyan fémek, például a tantál vagy az ón, amelyeket a világon legnagyobbrészt Kelet-Kongóban bányásznak. Mivel hatalmas üzletről van szó, számos illegális bánya is üzemel a térségben, annak rendje és módja szerint gyerekmunkásokkal, az ércek kitermelése során pedig hatalmas erdőterületeket irtanak ki, ami veszélyezteti a régió flóráját és faunáját, és a kihalás szélére taszít jó néhány fajt, köztük gorillákat is.

A Jane Goodall intézet ezért már harmadik éve szervezi meg mobiltelefon-újrahasznosító kampányát, amely a begyűjtött nemesfémek visszanyerése mellett készpénzzel is támogatja a kongói vadőrök munkáját, illetve fenntartható mezőgazdasági módszerekre oktatja a helyi gazdálkodókat. Az idei "Dobj egy nagyot!" kampányba már az oktatási intézményeket is bevonja az intézet és partnerszervezete, az Electro-Coord, így a kisiskolások, óvodások az emberszabású majmokon keresztül tanulhatják meg, hogy – Jane Goodall szavaival – minden egyes ember meg tud változtatni valamit, minden nap és minden percben.

A magyar járműipar viszonylag ritkán kényeztet bennünket újdonságokkal. Az Antro-csoport minirobogója nemzetközi mércével mérve is izgalmas megoldásokat kínál – hazai fejlesztésből.

Az egész történet 2008-ban kezdődött, mégpedig egy autóval – vagy inkább kettővel. Az Antro eredetileg egy olyan, hármas hibrid (benzines, pedálos és elektromos) városi négykerekű fejlesztésébe fogott, amelyeket párban, gépesített bodobácsként potrohuknál összekapcsolva hosszabb távolságokra is alkalmas, családi utazóautóvá lehetne átalakítani. Ezt a projektet azonban túlságosan futurisztikusnak ítélték alkotóik, és úgy döntöttek, hogy először egy emészthetőbb és piacképesebb, kétkerekű változatban kamatoztatják a Solo-Duo (a név a fentiek ismeretében, gondolom, érthető) fejlesztése során szerzett tapasztalatokat. Így született meg a Moveo – pontosabban kelt újra életre, hiszen a robogó ötlete már 2006-ban körvonalazódott az alkotókban.

Ennyit előzményként, és akkor most lássuk magát a terméket. Bár a gyártás a tervek szerint (megfelelő finanszírozás rendelkezésre állása esetén) már idén beindulhat Őriszentpéteren, túl sok műszaki adattal nem kényeztették el a sajtót az alkotók. Annyi bizonyos, hogy a járgány menetkész tömege nem éri el a negyed mázsát – ez nem is annyira az üzemanyag-takarékosság miatt fontos, hiszen egy százkilós utassal majdnem mindegy, hogy maga a robogó mennyit nyom, hanem a szállíthatóság miatt. A Moveo ugyanis összehajtogatható, egy kisebb fajta bőrönd méretű, húzónyeles-kiskerekes kézipoggyásszá, háttámlás ülését pedig hátizsákként vihetjük magunkkal. Így elfér a csomagtartóban, de akár a buszra is felszállhatunk vele (már ha elég erősek vagyunk) – pontosan ez egyébként a fejlesztők elképzelése: az otthonunk és a tömegközlekedés közötti távolság áthidalására volna alkalmas olaszos formatervű, de itthon megrajzolt járgányuk.

A Moveo műszaki szempontból több különlegességet is ígér. Az egyik az önhordó vázszerkezet, amelyet szénszálas kompozit anyagból készítenek el, a másik pedig az összkerékhajtás: mindkét, Schwalbe gyártmányú, kis ellenállású virsligumikkal szerelt kerék agymotort kapott. A végsebesség 45 km/óra, a hatótávolság pedig 35 kilométer, ami a tervezett felhasználásra éppen megfelelő. Vezetni nem vezethettük a jópofa szerkezetet, de fiatal tervezőmérnöke a tegnapi sajtótájékoztatón összeszerelte, majd tett vele egy kört, így üzemképessége igazoltnak látszik.

A sorozatgyártás ugyanakkor még várat magára, mintegy négymillió eurós beruházással indulhatna útjára az évi tizenötezer darabosra tervezett széria. A 160 hazai munkahelyet teremtő Moveo tervezett vételára nettó 2400 euró, ami az állami és önkormányzati támogatásokban bővelkedő, nyugat-európai piacokon versenyképesnek ígérkezik. A magyarországi forgalmazással kapcsolatban nincsenek illúzióink, a leendő gyártósorról legördülő első példány azonban máris elkelt: a Büki Gyógyfürdő vásárolta meg látatlanba.

Megannyi hamvába holt próbálkozás után itt egy ígéretes kísérlet: az okostelefonok képernyőjét fogná áramtermelésre egy francia vállalkozás.

Az ötlet olyan egyszerű, hogy szinte már fáj: a Wysips egy ultravékony, átlátszó napelem-filmet ragasztana a képernyő üvegfelületére, és már kész is a beépített töltő. Ez eddig is eszébe juthatott volna bárkinek – csakhogy a megoldáshoz szükséges, nagyméretű érintőképernyők csak az elmúlt néhány évben terjedtek el világszerte; a hagyományos, apró kijelzőkön nem sok értelme lett volna szolárcellákat elhelyezni. Egy 3, vagy akár 4 colos átmérőjű felületen azonban már érdemi munkára fogható a napsugárzás – vagy akár a mesterséges fény.

A feltalálók már a második generációs terméken dolgoznak, ígéretük szerint hat órányi napsütéssel teljesen fel lehet majd tölteni a telefont, egy óra napozás mintegy harminc percnyi beszélgetésre elegendő energiát szolgáltathatna; mindez mesterséges világítás mellett valamivel tovább tartana. (Összehasonlításként, a cikkünk illusztrációjaként szolgáló, két évvel ezelőtt bemutatott Sharp szolármobil hatvan perc bevilágítás után csupán hat percnyi beszélgetést kínált - nyilván, mert parányi volt a fényérzékeny felülete.)

Az ötlet sokkal életképesebb, mint a külön, hordozható szolártöltők, hiszen nem kell sehová bedugni a telefont, hanem elég kint hagyni az asztalon (a legújabb kutatások szerint úgyis csontritkulást okoz a GSM-sugárzás, ami újabb érv az ellen, hogy zsebre vágjuk), és készenléti állapotban folyamatosan tölthetné magát az irodában, otthon, vagy akár az autóban. Teljesen nyilván így sem függetleníthetnénk magunkat a hálózati töltőtől, de örüljünk minden, ingyen és tisztán beszerzett kilowattnak, annyival is kevesebb munkája lesz az erőműveknek.

A technológia egyébként hordozható számítógépekhez is alkalmazható volna, sőt, szívünk szerint autók, buszok ablakait fóliáznák le vele – ha felvirágzik az üzlet, egész biztos erre is sor kerül a közeljövőben.

Térkő és autószalon után most elektromos roller, bicikli, robogó, nemsokára autó. Mi visz rá egy osztrák építőipari vállalatot, hogy elektromos járművekkel kezdjen kereskedni? És mi viszi rá, hogy pont nálunk tegye ezt?

A Leier név minden gyakran úton lévő magyar számára ismerősen cseng. Tüzépek, autószalonok, ipari üzemek oldalán szokott állni, szerte az országban. Az osztrák cégcsoport évtizedek óta van jelen nem csak itthon, de több közép-európai ország piacán betonüzemeivel, építőanyag-kereskedéseivel, egyéb vállalataival. Magyar ésszel nehéz felérni, hogy mindez egyetlen ember, egy hatvanas éveit kezdő, ám energikus, fürge mozgású vidám osztrák vállalkozó személyes tulajdona.

A tulajdonossal, Michael Leierrel a cég magyarországi központjában, Győrben (Herr Leier mellesleg nemrég kapta meg Győr díszpolgári címét) beszélgettünk legújabb hazai vállalkozásáról.

Szó sincs armageddonról, csupán arról a kezdeményezésről, amely március 26-án este fél kilenctől egy órára sötétbe borítja a világ környezettudatos felét.

A Föld órája 2007-ben, Sydney-ből indult útnak: ekkor 2,2 millió magánszemély és több mint kétezer vállalkozás kapcsolta le otthonában, irodájában a világítást egy órára, ezzel tiltakozva a globális klímaváltozás ellen. Egy évvel később a Föld órája már globális mozgalomként tért vissza, 35 ország 50 millió lakosa vett részt az önkéntes elsötétítésben. A demonstráció nem korlátozódott eldugott háztartásokra: olyan látványosságok díszkivilágítását kapcsolták le, mint a Sydney-i híd, a torontói CN torony, a Golden Gate híd San Franciscóban, vagy a római Colosseum. 2009-ben már 88 ország 4000 városa vett részt a tiltakozásban, tavaly március 27-én pedig 128 ország és térség nyúlt egy emberként a villanykapcsolóhoz a WWF által még 2005-ben megálmodott esemény keretében – tavaly a gízai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, és az Empire State Building is spórolt az árammal egy órán át.

A Föld órája idén március 26-án, szombaton jön el, mindenhol helyi idő szerint este fél kilenckor. Az idei program mottója „az órán túl”, azaz arra igyekeznek buzdítani az embereket, hogy a hatvan perc leteltével se fojtsák el magukban a tenni vágyást.Ma, nyolc nappal a Föld órája előtt Magyarország 28 települése, 112 intézmény és vállalat, valamint 1559 magánszemély vállalta, hogy csatlakozik a demonstrációhoz, a valós résztvevők száma persze ennél jóval több is lehet – reméljük, lesz is. Ha valaki nem érezne magában elég erőt a lekapcsoláshoz, gondoljon arra, hogy Miranda Kerr szupermodell, Cate Blanchett és Edward Norton színészek, az ENSZ-főtitkár Ban Ki Mun, Gisele Bundchen fotómodell, valamint Chris Martin és Tom Jones zenészek is aktív támogatói a Föld órájának.

A magyarországi helyszínekről és rendezvényekről a www.foldoraja.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A gyorsbüféhálózatok nem feltétlenül kompatibilisek a környezettudatos magatartással, most mégis figyelmet érdemel a McDonalds: márciustól kiemelt minősítésű, fenntartható ültetvényekről származó kávét árul a lánc Magyarországon.

Akár hiszik, akár nem, egy tavaly elkészített felmérés szerint kifejezetten igényes emberek járnak McCafé kávézókba: a megkérdezettek fogékonyak a fenntartható kávéra, 48 százalékuk válaszolta azt, hogy ilyen feketét választana, ha tudna róla, hogy így termesztették. Nos, ezek a derék fogyasztók megnyugodhatnak: új kávéra vált ugyanis hazánkban a McDonalds és annak specializálódott kávéházi tagozata, a McCafé, mégpedig olyanra, amely a fenntarthatóság jegyében készült és Rainforest Alliance minősítéssel rendelkezik.

Az új kávé mindkét franchise-nak kizárólagos kávéja lesz. A hazai egységekben frissen őrölt, 100 százalékban Arabica kávébabból készült fekete a legjobb minőségű kávék őshazájából, Dél- és Közép-Amerikából származik. A jellemzően selymesebb ízvilágot kínáló McCafékban és az olaszos, erősebb pörkölésű zamatok uralta éttermekben egyaránt a cappuccino és az eszpresszókávé a legkelendőbb. A hazai hálózatban összesen naponta 16 700 csésze feketét isznak a vendégek. A kávézóláncban minden hatodik, az éttermekben minden tízedik percben elkészül egy csésze fekete; ami 365 nap alatt közel 300 000 liter főzött kávét jelent. Ez több mint másfél mázsa kávéból készül, ami éves szinten 59 tonna kávébab felhasználását jelenti – nem mindegy tehát, hogy honnan származik ez a mennyiség.

A hazai McDonalds és McCafé egységek egyébként 2007 óta forgalmaznak fenntartható kávét, a mostani újdonság a Rainforest Alliance (RA) minősítés: az RA által támasztott kritériumok között szerepel a természeti környezet, az érzékeny trópusi ökoszisztéma óvása, a kávétermelő farmerek méltányos megfizetése és érdekképviseletük védelme.

A felnőtté válásnak ára van. Aki a társadalom teljes jogú tagjává szeretne válni, alá kell vetnie magát bizonyos folyamatoknak. Az autóiparban ilyen a törésteszt – még mindig érdekel a dolog, villanyautó?

Az elektromos autók csodás, izgalmas, egzotikus és intelligens dolgok – épp csak nem léteznek. Legalábbis addig nem, amíg kis szériában készülnek, apró gyártók műhelyeiben, akár egy nagy autógyár felkérésére, akár önszorgalomból. A kis darabszámok miatt kevésbé szigorú elvárásokat támasztanak velük szemben a jogalkotók, ami különösen a balesetbiztonság terén szült visszás eredményeket. Sok korai villanyautó bizonyult életveszélyesnek, az eleve magas költségek viszont túlzás nélkül megfizethetetlenné duzzadnának, ha még a passzív biztonságot is élvonalbeli szintre kellene fejleszteniük – no meg ez nem is az elsődleges kompetenciája a manufaktúráknak.No de hogyan várhatnának el az elektromos járművek teljes jogú állampolgárságot az automobil birodalmában, ha nem tekintenek magukra nézve érvényesnek minden előírást? Éppen ezért az elmúlt hónapokban két modellt is szabványos töréstesztnek vetettek alá: a Volvo C30 villanyautót gyártója, a Mitsubishi i-Mievet pedig az EuroNCAP küldte vérpadra – akarom mondani tesztpadra.

Ami a svéd kupét illeti, az összetört autóról készült röntgenfelvételeken jól látszik, hogy az akkumulátorokat körbefogó, megerősített alagút nem csak hogy érintetlen maradt, de a vázszerkezet egészéhez képest sem mozdult el. A nagyfeszültség kábelkötegeket speciális árnyékolással látta el a Volvo, de nem ez az egyetlen érintésvédelmi óvintézkedés: a légzsákokat és egyéb utasvédelmi rendszereket aktiváló ütésérzékelők 50 ezredmásodperc alatt lekapcsolnak minden biztosítékot a hálózatban. Mivel pedig a hajtás 400 voltos üzemi feszültsége nem játék, a szigetelés vagy földelés hibájának legkisebb jelére szintén azonnal áramtalanítja magát az autó.

A Mitsubishi még a hazai pálya könnyebbségét sem élvezhette: Európa legszigorúbb, független közlekedésbiztonsági szervezete vette górcső alá. Az i-Miev az első villanyautó az EuroNCAP történetében, de nem kivételeztek vele. Az eredmények igazolták a várakozásokat: egy városi törpeautótól dőreség volna komoly fizikai védelmet várni, a karosszéria és a biztonsági rendszerek még éppen kielégítő teljesítményt nyújtottak. A lényeg azonban itt is kiváló eredménnyel vizsgázott: a nagy feszültségű hálózat elemei, beleértve az akkumulátort is, sérülés nélkül átvészelték az ütközéseket. És ha az elektromos komponensek miatt már nem kell aggódnunk, azzal egy jelentős lépéssel kerültünk közelebb a szegregációmentes villanyautózás eszményéhez.

Ez a teljesítmény még Vernének is tetszene: ha nem is teljes létszámban, de nyolcvan nap alatt megkerülte a földet az elektromos expedíció.

Most épp Genfre figyel az egész autós világ, de a svájci város tavaly nyáron is adott okot az érdeklődésre: augusztus idusán innen indult nyolcvan aktív naposra tervezett, föld körüli útjára négy elektromos üzemű jármű. A túrát szervező Louis Palmer neve ismerősen csenghet azok számára, akik fogékonyak a fenntartható közlekedés iránt: ő az a svájci professzor, aki két éve Magyarországot is útba ejtve 18 hónapon keresztül járta a világot napelemes járművével.

A dél-koreai csapat ugyan már néhány nap elteltével nehézségekbe ütközött, és Berlinben feladta a kalandot, a svájci, ausztrál és német legénység azonban minden nehézséggel dacolva körbejárta a földet. Az eredetileg kitűzött cél szerint nyolcvan napot töltöttek az úton, az egész expedíció azonban a pihenőkkel együtt több mint kétszer ennyi ideig tartott – végső soron nem életre-halálra menő, kíméletlen hajsza, hanem a technológiák életképességének a bizonyítása volt a cél.

A svájciak burkolt kétkerekűje, a hagyományos küllemű, német villanyrobogó, valamint az ausztrálok háromkerekű miniautója 17 országot érintett 27 ezer kilométeres utazása során. Eközben ahol csak tudták, megújuló energiaforrásból, azaz szél-, nap- és vízierőművekből származó elektromos árammal töltötték fel akkumulátoraikat – ez egyébként különösen Oroszországban és Kínában bizonyul problémásnak.

A Zero Race hivatalosan nem verseny volt, hanem felvilágosító körút, ami akkor ér valamit, ha folyamatosan megújulva képes újra és újra eljuttatni üzenetét a közönségnek. Ezért már most kitűzték a következő túrát: ezúttal csupán kéthetes „Európa-bajnokságról” van szó, a tíz országot érintő kalandon bármilyen, 80 km/h sebességet tartva legalább 150 km hatótávolsággal rendelkező villanyautó részt vehet – további részletek a zero-race.com oldalon.